Jön az új trailer! |
Bhse |
2009.04.15. 11:31 |
Elkészült a Bukottak bosszúja második előzetese is. Ezt Michael Bay jelentette be, mint ahogy azt is, hogy az említett trailer az új Rozsomák, oppárdon, Farkas film előtt kerül majd lejátszásra a mozikban. (Legalábbis az Államokban.) A film állapotáról is beszélt (írt), az alkotás már kerek egész, Spielbergnek már le is vetítette, ugyanakkor mind neki a vágószobában, mind a speciális effektusok mestereinek hatvan napjuk maradt arra, hogy még tovább finomítsák. Érkezett pár hivatalos forgatási fotó is, valamint új képek a számítógépes játékból, melynek egyébként a honlapja is frissült. |
147 perc |
Bhse |
2009.04.14. 19:48 |
Michael Bay az MTV mozis blogjának beszélt a Transformers második részéről. Elárulta, a Bukottak bosszúja négy perccel hosszabb lesz, mint az első rész volt. Ez egészen pontosan 147 percet jelent, azaz pont sikerült két és fél óra alá csökkenteni a játékidőt. Egyúttal arra is következtethetünk belőle, hogy a film már nagyon közel áll a végső stádiumához, ha már percre pontosan meg tudják mondani, hogy milyen hosszú lesz. |
Portfóliók |
Bhse |
2009.04.09. 16:52 |
Rengeteg dizájn kép érkezett a Transformers: Revenge of the Fallen alakváltóriól, melyeket a Dizájnok képtárban találhattok meg. Pusztító, Racsni, Üstökös, Megatron, Romboló, Csatár, a Bukott, Szán és Sárhányó! |
Beindul a nagyüzem |
Bhse |
2009.04.02. 20:18 |
A USA Today, a Yahoo! Movies és Megan Fox oldala is hivatalos képekkel és információkkal teli, úgy tűnik, beindult a film reklámkampány-gépezete. Menjünk szép sorban: van vadi új képünk Rombolóról, valamint egy új, eddig még nem ismert Álcáról, aki a Doktor névre hallgat. Róla (vagy egy testvéréről) játékfiguraként is érkeztek képek, Scalpel néven, ezekből kiderül, hogy az aprócska gonosztevő egy mikroszkóppá tud átalakulni. Érdekes továbbá, hogy egy, a fontosabb karaktereket felsoroló plakát is előkerült, melyen külön szerepel a markológéppé alakuló Demolishor és a Pusztítót alkotó másik Álca markológép, Scavenger (Dögevő) neve. Ez azt sejteti, két különböző robotról van szó. |
Magyarországi bemutató: június 24. |
Bhse |
2009.03.29. 21:59 |
A Transformersmovie.com már oldalon olvasható a film hivatalos bemutatónak dátuma. A magyarországi debütálás a világpremierrel egyidőben, június 24.-én lesz. Az oldalon megnézhetitek azt is, külföldön mikortól láthatjátok a második epizódot. |
Új Transformers regény Alan Dean Fostertől |
Bhse |
2009.03.23. 17:33 |
Transformers: The Veiled Threat címen jelenik majd meg Alan Dean Foster új regénye, a két mozifilm közötti eseményeket feldolgozó Transformers könyv. Az író, aki már az első filmet és annak előzményeit is megírta, most azt mutatja be, hogyan kezdtek együtt dolgozni emberek és alakváltók és milyen veszélyekkel kellett szembenézniük a két mozifilm között eltelt időszakban. A cím egy olyan titokzatos fenyegetésre utal, amiről a szereplőknek egyelőre nincs tudomásuk. A könyv megjelenési dátuma az Egyesült Államokban április 28.-a. Ezen kívül érdemes megemlíteni Roberto Orci forgatókönyvíró nyilatkozatát is, aki állítja, Frank Welker is lehetséges jelöltek között van, akik a Bukott szinkronhangját adhatják, de azt is elárulta, ő maga Leonard Nimoyt is megpróbálta már rábeszélni a feladatra. Nimoy, aki Michael Bay nagynénjét vette feleségül 1988-ban, már korábban is részt vett egy Transformers mozifilm elkészítésében, az 1986-os rajzfilmben adta Galvatron hangját. Legismertebb szerepe egyértelműen a Star Trek (Űrszekerek) sorozat Spockja.
|
Figurák |
Bhse |
2009.03.20. 18:03 |
Megérkeztek az első fotók a Leader Class méretű Röptűz figuráról, akiről többek között kiderült az is, hogy bottal jár, valamint, hogy, mint ahogy az sejthető volt, jó ideje itt tartózkodik már a Földön a film történetének időpontjában. Ezen kívül a dobozán feltűntetik, hogy összekapcsolható a hasonló méretű Optimusz figurával, tehát egyre valószínűbb, hogy ezt a mutatványt a filmben is láthatjuk majd. A Legend Class játékkal ellentétben a robot dobozán nem Álca, hanem Autobot jel virít. Ezen kívül van pár új képünk más játékokról is, például Chromiáról, vagy a Robot Replicas sorozat átalakíthatatlan szobrairól. |
Bay bácsi csóválja a fejét |
Bhse |
2009.03.17. 21:40 |
Miután a két stúdió nagy bőszen eltervezte, hogy akkor 2011-ben érkezik az újabb robotos akció, Michael Bay a fórumán jelezte, nem egészen ez a helyzet. Nem, nem arról van szó, hogy elfelejtették volna tájékoztatni a kérdésben, épp ellenkezőleg, még jó előre ki is kérték a véleményét. Állítása szerint telefonon egyeztettek vele, és ő bele is egyezett a júliusi premierbe (igaz, ő július 4.-ét említi), csakhogy nem 2011-re, hanem 2012-re. Úgyhogy valószínűleg akkor mutatják majd csak be a harmadik epizódot. |
Transformers 3 hivatalosan is! |
Bhse |
2009.03.16. 23:40 |
A Paramount Pictures és a DreamWorks SKG 2011-es ütemtervében már szerepel a Transformers 3. része. Az előzetes menetrend szerint július 1.-jén érkezhet a film. |
Új játékok |
Bhse |
2009.03.15. 21:05 |
Új játékfigurákról érkeztek fotók a képtárba, köztük egy eddig névtelen új autobotról a figura, amely valószínűleg nem szerepel majd a mozifilmben egy An-225-ös teherszállító repülőgéppé alakul, amely történetesen a legnagyobb repülőgép, ami csak épült a Földön. A figura egy egy kis űrsiklót visz a hátán, a rakteréből pedig egy Optimusz Fővezér figura gurul ki. |
|